2016. március 2., szerda

Egy alföldi táltos jóslatai a napjainkra és ami még ezután jön...

Teknőkaparó - egy alföldi táltos jóslatai

A XVIII.-XIX. századi, Habsburgok által elnyomott Magyarország dél-alföldi régiójában éldegélt egy nagy tiszteletben álló, megbecsült táltos úriember. Ez a gonoszok által rettegett, becsületes kisemberek által ellenben nagyon sokra tartott, jósképességgel megáldott atyafi jövővíziós jövendöléseivel hívta fel magára a figyelmet. Nevének és pontos lakóhelyének adatai nem maradtak ránk (valószínűleg Makó közelében élhetett, vagy vándoréletmódot folytathatott), annyi bizonyos mindössze, hogy "Teknyőkaparónak" hívták földijei. Néprajzi tanulmányok egész sora sorjázik fel a Teknőkaparó táltostudományának tisztelői mögé, már a XIX. század végi gyűjtők is felfigyeltek erre a nem mindennapi figurára, illetve észveszelytően precíz pontossággal valóra váló vízióira. Az újkori látó megjósolta például a repülőgépek, a gépkocsik, illetve a telefonvonalak feltalálását és elterjedését, s ugyancsak előre elregélte a nők liberális agymosás révén megvalósuló elerkölcstelenedését, valamint a három nagy háborút, mely után bekövetkezik az utolsó ítélet. Ismerős ideák ezek, nincs igazam?

 De mit is állít a Teknőkaparó? Miféle képeket tár elénk a majdani korok ezen kitüntetett ismerője?


A Teknőkaparó egyik legelső jóslata a múltba navigál bennünket, s az 1821-es pusztító makói árvíz bekövetkeztéről szól. "Olyan nagy árvíz gyün ránk, hogy a Száraz utcán Barna halász harcsát halász." - mondotta ez a kiváló férfiú, s szavai igazsággá váltak. Döbbenetindukálóbbak azonban a technikai fejlődés majdani eredményeit taglaló részletek, elvégre ezekről a találmányokról nem igen lehetett sejtése hősünknek. Nézzük, miképp keltek életre a jövő tárgyai valamikor a XVIII.-XIX. század fordulóján!

  • "Az öreg Teknyős megjósolta, hogy valamikor a kései utódaink majd meglátják a vasmadarakat repülni, mög lőcstelen kocsik szaladgálnak. A vasmadarak meg is tojnak, és akkor robban, összedűlnek a házak."
  • "A kocsik az országúton úgy közleködnek, hogy egymást tapossák."
  • "Össze lösz még úgy fűzve a világ dróttal, hogy na."
  • "Azt jósolta, hogy minden utcasarkon kocsma lösz, minden sarkon bót lösz, minden utcasarkon kupleráj lösz."
Ezeket a materialistafricskázó frázisokat csak enyhe bevezetőnek szántam. Az elgondolkodtatóbb, hatványozottan hatásos mondatok még csak ezután fognak sorjázni blogom hasábjain. Rá is térnék a táltos jelenünk erkölcseivel foglalkozó frázisaira, illetve a harmadik nagy háború eshetőségeit és tényeit pedzegető információira. Miközben olvassátok a bájthalmazt, gondolkodjatok el azon a vitathatatlan evidencián, hogy a többi világhíres váteszvízió is a Teknőkaparóéhoz hasonló futurológiai eshetőségekre figyelmezteti jelenünk romlásba rohanó siserehadát! Először az erkölcsi eltévelyedéssel kapcsolatos kinyilatkoztatások jönnek, majd rátérek a nagy háborúra!
Teknőkaparó egyik őse...
  • "Nem lehet mögismerni a férfit a nőtül." - kiáltotta világgá a bárgyú buzerancia majdani megdicsőülését a táltos.
  • "Szemérmetlenködnek, nem ismernek szégyönt a nők." - jegyezte le a XIX. századi néprajzos gyűjtő a Teknőkaparó nihiliberalizmusra utaló régenvolt szavait.
  • "Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot." - értekezett a szexuális kicsapongások gyakoribbá válásáról a jövőbelátó férfiú.
  • "Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!" - már 200-250 évvel ezelőtt megjósoltatott a "fantasztikus" liberális családmodell.

  • "Azt is megmondta a Teknyőkaparó, hogy vége lösz a bujdosó betyárok világának, osztán majd az úri betyárok gyünnek, azok aztán felménnek lakni az emeletre." - így elevenedett meg jelenkorunk mutyimatyijainak tobzódása.
Térjünk át azonban a legérdekesebb, legizgalmasabb részre, a harmadik világháború eshetőségeire!
  • "Három napig sötétség lösz, villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya." - a Föld tengely körüli forgásának ideiglenes megállásáról számos futurológiai frázis értekezik.
  • "Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem, kétezerbe el fog veszni a világ." - a mostani világrend megdőlését az összes valamirevaló vízió a XXI. századra teszi.
  • "Gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért." - a vörös szimbólum egyértelműen a kommunistákra utal, de a sárga (sürgü) színkompozíció már többféle variációt felvethet. Egyrészt asszociálhatunk vele kapcsolatban a Távol-Kelet népeire, másrészt viszont a sárga Dávid-csillag nevében világkatasztrófa kirobbanását okozó cionistákra is.
  • "A fekete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon." - ezek a sorok utalhatnak valószínűleg a multikultit kultiváló sábeszes massza agresszív katonáira, azaz  a liberálanarchista világrend nostradamusi Antikrisztusának seregére.
  • "Nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják le az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot." - megelevenedik a biológiai hadviselés, illetve az atomfegyverek rémes hatása.
  • "Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér" - ezek talán a Teknőkaparó legtragikusabb sorai.
  • "A tizennégyes háború semmi, a másik háború semmi, a harmadik háború lesz a valami. Lesz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Rákos mezejin. Annyi nép marad mög, hogy egy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avval nem bír senki." - a "napkeleti bölcsek" a nyirkai jóslatban megjelenő "zenélő sivatagok tigrisét", a jánosi jelenések könyvében sárkányt ölő Mihály arkangyalt, avagy a hindu Kalkit jelölik. Ők lesznek a régi világrend eltemetői, s a világigazság kivívói...


Léteznek megmagyarázhatatlan képességekkel rendelkező, magasabbrendű szférák tudását közöttünk hordozó kivételes emberek. Egykor táltosnak hívták őket, manapság talán a "látó" kifejezést használjuk leginkább reájuk. Ezek a spirituális szempontból messze előttünk járó bölcsek egymástól függetlenül jósolták meg az előttünk álló idők történéseit, s mindannyian körülbelül ugyanarra jutottak. Teknőkaparó gondolatai figyelmeztetik a halandókat, hogy bizony borzalmas irányba tart a mai világ, sunyi simlisség leledzik mindenhol.

5 megjegyzés:

  1. ha fogalmad sincs, ki is a táltos, akkor NEm írj a táltosokról.... Illene utána nézni, mielőtt félrevezető, hibás tudást adsz közre.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz. Ráadásul nem teknőkaparó,hanem teknővájó,hiszen úgy vájták ki a teknőt, a farönkből, és nem kaparták.

      Törlés
  2. Látó,vagy látnok,vagy sámán,mindegy. Ezeknek a jóslatoknak,megérzéseknek, komoly alapjuk van. Ugyanakkor a természetes ész fényében is világosan látható,hogy a bolygón ennyien,ilyen klimatikus körülmények között,és az emberi faj természetes "gerincének" megroppanása után, a "vallások" politikai,és militáns tényezővé válása miatt -bár mindig is azok voltak,mármint "politikusok" és militánsok- az emberi fajnak globálisan vége! Eltűnt az a szellemi kulturális-szövet,amibe kapaszkodhatna.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos már az utolsó időket éljük,nem tudják megállítani a bevándorlókat. és ezek mind képzett harcosok csak a fegyvert még nem kapták meg . Mert akkor a határon nem engednék át őket. De jönnek és Európának vége.Sajnos, a keresztényeknek is. Karácsonykor meg mondta a pápa ez az utolsó karácsonyunk amikor meg ünnepelhetjük Jézus születését!! Ehhez nem kell látnok sem csak józan ész.. Ki gondolt erre egy évvel ezelőtt !! De bíztunk ,hogy jó jönnek pár ezren és kész, majd aki hívta ellátja őket,Most össze kell fognunk ha élni akarunk, mert akkor nincs tovább. !!!!

    VálaszTörlés
  4. Hihetetlen! A háromnapos sötétségről Pio atya is írt... És az a mondat, hogy "nem lehet a férfit a nőtől megkülönböztetni", a nők nadrágviseletét és rövid haját jelenti...

    VálaszTörlés